2012. november 8., csütörtök

Fogyókúrás, diétás finomságok ebédre

Íme, néhány ízes recept ebédre:

Fasírt póréágyon


Rostanyag: kb- 7.2 g

250 g póréhagyma (tisztítva, merve),
15 vaj,
I kávéskanál citromlé.
tengeri só,
cayenne-bors,
őrölt szerecsendió,
1 evőkanál (20 g) 20% zsírtartalmú tejföl,
1 kisebb sárgarépa,
1 fej gyöngyhagyma,
125 g darált marhahús,
2 kavéskanálnyi apróra vágott petrezselyem,
Frissen őrölt fehér bors.

Alaposan mossuk és szárítsuk meg a póréhagymát. majd szeleteljük vékony karikákra, A vaj felét serpenyőben forrósitsuk fel, és gyakori forgatás közben pároljuk üvegesre a pórét. ízesítsük a citromlével, sóval, cayenne-borssal és szerencsendióval, majd fedő alatt még öt percig pároljuk. A tűzről levéve kevérjük hozzá a tejfölt, és tartsuk melegen. Közben hámozzuk meg és reszeljük finomra a sárgarépát, tisztítsuk meg és vágjuk apróra a gyöngyhagymát. A petrezselyemmel együtt adjuk mindkettőt a darált húshoz. A sóval és borssal is ízesített masszából formáljunk két pogácsát. A maradék vajat teflonserpenyőben forrósítsuk fel, és süssük ropogósra lassú tűzön a húspogácsák mindkét oldalát. Ha egy szem 115 g-os főtt krumplit is megeszünk hozzá. a fogás kalóriaértéke 100-zal nő.

Csirkemell citromos mártásban
rostanyag: kb. 0.3 g

1 db 125 g-os csirkemell, szárnyashoz való fűszerkeverék
10 g margarin,
1 fej gyöngyhagyma,
1 kisebb citrom,
2 evőkanál száraz fehér bor,
1 evőkanál (15 g) sovány tejföl,
1 tojássárgája,
őrölt szerecsendió,
tengeri só.

A csirkemellet szalvétával szárítsuk meg, bőrét óvatosan vagdossuk be. Dörzsöljük bele a fűszerkeveréket. Teflonedényben olvasszuk fel a margarint, és a húst 12-15 percig gyakori forgatás mellet minden oldalán süssük ropogósra. Először bőrével lefelé helyezzük az edénybe, hogy minél több zsír süljön ki belőle. Hámozzuk meg és vágjuk vékony karikákra a hagymát. Nyolc perc múlva a hagymát is tegyük a serpenyőbe.
Forró vízben mossuk meg a citromot, szárítsuk meg, és héjából vágjunk vékony csíkokat. Vágjuk be a gyümölcsöt, és óvatosan nyomjuk ki a levét. A megsült húst tartsuk melegen. A zsiradékot öntsuk le. és a sütésnél keletkezett húslevet forraljuk fel a borral és a tejföllel. Ízesítsük citromlével, sóval és őrölt szerecsendióval. A tojássárgáját kevés mártással keverjük el és sűrítsük be vele a mártást.
A citromos csirkéhez tálalt 75 g főtt tészta kalóriaértéke 100. Tálaláskor díszítsük citromhéjából vágott csíkokkal.

Párolt spenót buggyantott tojással

Rostanyag: kb. 7.9 g

300 g friss spenót,
tengeri só,
2 kis fej hagyma,
7 gerezd fokhagyma,
20 g vaj,
egy öntet ecet,
1 nagyobb tojás,
frissen őrölt fekete bors,
reszelt szerecsendió.

Tisztítsuk és jól mossuk meg a spenótot, fazékban forraljunk sós vizet és a szűrőben lecsöpögtetett spenótleveleket kb. 30 másodpercre mártsuk bele. Emeljük ki és öblítsük le hideg vizzel. Nyomjuk ki a vizet a spenótból, és ha úgy jobban kedveljük, vágjuk a leveleket kisebb-nagyobb darabokra. Tisztítsuk meg és vágjuk a vöröshagymát nagyobb, a fokhagymát kisebb kockákra, mindkettőt pároljuk üvegesre a vajban. Adjuk hozzá a spenótot, sózzuk meg és fedő alatt kb. 10 percig pároljuk a saját levében. Kisebb fazékban forraljunk sós ecetes vizet. Amikor elérte a forráspontot, üssük merőkanálba a tojást, és óvatosan engedjük bele a vízbe. 4-5 percig főzzük, majd szűrőkanállal emeljük ki és tegyük szalvétára. A tojás­fehérje lelógó darabjait késsel vágjuk le. A borssal és szerecsendióval ízesített spenótot tegyük tányérra. Helyezzük középre a buggyantott tojást, és bőségesen szórjuk meg frissen őrölt borssal.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése